Kezdölap

orsi és zoli

"Amikor az Orsolya Pincét megalapítottuk, azt tűztük ki célul, hogy felkutassuk Ostoros és Eger legjobb szőlőtermő dűlőit és megkeressük az ezekre a termőhelyekre leginkább jellemző fajtákat. A lehető legtermészetesebb módon igyekszünk borászkodni, kerülve minden mesterséges anyagot a feldolgozás és a borkészítés során. Ha nem így tennénk, elsikkadna a lényeg: képtelenek lennék megmutatni, hogy az adott évjáratban, az adott szőlőfajtából, az adott termőhelyen milyen bor készítését tette lehetővé a természet.

MInden vágyunk, hogy megtaláljuk azokat a fajtákat, amelyek leginkább megfelelnek dűlőink adottságainak, eltelepítsük oda azokat, majd legalább harminc évet várva, hogy a gyökerek elég mélyre hatoljanak a talajba, megkóstolhassuk végre azt a bort, ami fel tudja mutatni, mire is képes Ostoros: milyen nagy borokat is termeltek itt, réges régen, valamikor még a filoxéravész előtt."

 

                  Turcsek Orsolya

Egri Borok az Akadémián 2011
Írta: OrsiZoli   
2011. január 18.

Idén is találkozhatnak a borkedvelők az Egri Borvidék boraival a Magyar Tudományos Akadémia épületében megrendezésre kerülő Egri Borok az Akadémián elnevezésű rendezvényen. Sok más egri borászat mellett az Orsolya Pince borai is kóstolhatők lesznek. Három borral leszünk jelen: a 2009-es Hermány Leánykával, a 2009-es Abrakadabrával és a 2009-es Görbesoros Kadarkával. A rendezvény február 26-án, szombaton lesz, az érdeklődők két részletben: 13 órától 16 óráig és 17 órától 20 óráig kóstolgathatják az érdekes tételeket. Jegyek korlátozott számban kaphatók a Bortársaság Parlament, Lánchíd és Batthyány utcai boltjaiban.

Utolsó frissítés ( 2011. február 22. )
 
Pezsgő 2009 - Chardonnay
Írta: OrsiZoli   
2010. december 14.

Kapható a 2009-es Chardonnay alapborból készült pezsgőnk. Az alapborból 1100 palacknyi lett palackban erjesztve, amelyből 200 üveggel degorzsáltunk most. A maradék tovább érlelődik finom seprőn. A pezsgő kapható a Kézműves Borok Házában (www.kezmuvesborok.hu), valamint nálunk Ostoroson.

 
Pinot Noir 2008, Abrakadabra 2009
Írta: OrsiZoli   
2010. december 08.

Palackba került a 2008-as Pinot Noir borunk. Sok sajnos nem készült belőle, a 2008. július 14-ei jégverés megtizedelte a termést: a 8 ezer tőkéről 300 palack készült mindössze. A szőlőt 2008. szeptember 26-án szüreteltük a Görbesoros-dűlőben, 21 mustfokkal. Az erjedést követően 225 literes sokadik töltésű hordóba került, ahol 25 hónapon át érlelődött. A bor címkéjét Tarnóczi Kincső harmadik osztályos tanuló készítette. A kis mennyiség miatt kereskedelmi forgalomba nem fog kerülni, kizárólag Ostoroson, a pincénknél lesz hozzáférhető a bor.

A 2009-es Abrakadabrát is lepalackoztuk. A 2008-ashoz képest most kimaradtak a Leánykák és a Viognier, maradt viszont az Olaszrizling és a Chardonnay (60-40 százalékos arányban). Az Olaszrizling egy 400 literes és két 200 literes, a Chardonnay egy 500 literes hordóban erjedt és érlelődött 13 hónapon át.

Utolsó frissítés ( 2010. december 09. )
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Eredmények 9 - 12 / 95
design by Moongoose